Zúzódás, húzódás, rándulás
A nem megfelelő felszerelés, a kellő edzés hiánya, a külső és a belső tényezők szerepe

A labdarúgás világszerte az egyik legnépszerűbb sport. A FIFA-nak, a labdarúgést irányító világszervezetnek jelenleg 203 ország a tagja, és csaknem 200 millió aktív játékost képvisel, a női futballisták száma 40 millió. Becslések szerint 1000 óra játékidőre 10-35 sérölés esik, és a nemzetközi kimutatások szerint egy labdarúgó-sérülésre jutó orvosi kezelés átlagos költsége 150 USD. Vagyis a labdarúgó-sérülések elsődleges orvosi költséggei évente 30 milliárd USD-re rúgnak és akkor még nem szóltunk a versenyből vagy a munkából kiesés kültségeiről. A hazai adatok is jelentős összegről szólnak.
Az összes sérülés 60-80 százaléka az alsó végtagokon fordul elő. A labdarúgók elsősorban porcgyűrű (meniscus), boka- és lábszárizomzat sérülést szenvednek. A kapusok esetében gyakoribb a fej, az arc, a nyak és a felső végtagok sérülése. A labdarúgó sérüléseken belül a legjellemzőbbek a zúzódásak, a húzódások és a rándulások. A túlterheléses sérülések aránya 9 és 34 százalék között változik. A fejsérülések, melyek számát valószínüleg alábecsülik, az összes labdarúgó-sérülések 4-22 százalékát adják.
Ezekkel kapcsolatban számos sérülési mechanizmust azonosítottak, és a leggyakoribb szituációnak egy másik játékos fejével - 28 százalék - illetve könyökével - 24 százalék - való összeütközést találták. A focisták 24 százalékának fejét a közelről, nagy erővel meglőtt labda által éri ütés a leggyakrabban. A fejsérülésekre nagyon figyelni kell, mert potenciális okozói lehetnek a hosszú távú neurofiziológiai elváltozásoknak.
A mozgató szervrendszer egész életre kiható problémáinak előfordulását egykori élvonalbeli férfi sportolók ese­tében vizsgálták, és úgy találták, hogy az egykori labdarúgók gyakrabban szenvednek hát- és térdfájdalmaktól, mint az egykori hosszútávfutók vagy lövők. A labdarúgás, különösen magas szinten a térdízületi kopás fókozott veszélyével jár. A labdarúgás két különböző módon idézi elő a kopás kialakulását. Először is a labdarúgásban fokozott a térdsérülések, úgymint a porc­gyűrű és az elülső keresztszalag-sérülések veszélye; másodszor a labdarúgásban fennáll a csípő- és térdízületek ismétlődő túlterhelése. Az élvonalbeli labdarúgók esetében a térd- és bokasérülések nagy valószínűséggel súlyosak, tartós kimenetelűek,- de a sérülést nem szenvedő játékosok esetében is nagyobb az ízületi kopás vagy károsodás kialakulásának kockázata, mint a normál népességben.
A világ aktív labdarúgóinak számát figyelembe véve a sérülések társadalmi, gazdasági és pénzügyi következményei olyan nagyságrendűek, hogy a sérülések előfordulásának csökkentésére mielőbb hatékony prevenciós programot kell kidolgozni. Ha feltételezzük, hogy egy játékos átlagosan évente 100 órát játszik, arra számíthatunk, hogy minden játékos egy év alatt legalább egy olyán sérülést szenved, melynek következtében egy mérkőzést ki kell hagynia.

A sérülések okai
Általában véve különbséget teszünk úgynevezett belső (személyekkel kapcsolatos) és külső (környezettel kapcsolatos) kockázati tényezők között. A belső kockázati tényezők olyan egyéni biológiai vagy pszichológiai jellemzőkkel kapcsolatosak, mint például az életkor, az ízületek lazasága, az izomzat erőssége, feszessége, az izomerő aszimmetriája, régebbi sérülések, a megfelelő rehabilitáció hiánya és a pszichoszociális stressz. A külső kockázati tényezők a környezetben található eltérésekkel kapcsolatosak, mint például a játék színvonala, a sporttevékenység mennyisége (a versenyek és edzések száma), az edzések mennyisége és minősége, a játékos posztja, a felszerelés, úgymint a lábszárvédő, a sportszár és a cipő, a pályaviszonyok, a szabályok és a szabálytalanságok. A belső és külső tényezők részben befolyásolhatják egymást, nem függetlenek egymástól.
Az életkor fontos belső kockázati tényező, mely oka lehet a labdarúgó­sérülésnek. Az életkor előrehaladtával ugyanis a sérülések egyre nagyabb számban fordulnak elő. Az ízületi lazaság hajlamossá teszi a sportolókat a térd- és a bokaficamra. Ugyanez igaz a feszes izomzatra is. Lényegesen több ilyen játékos szenved izomszakadást vagy íngyulladást, mint azok, akiknek rugalmasak az izmaik.
Számos tanulmány bebizonyította, hogy nemcsák fizikai, de pszichológiai tényezők is befolyásolják a sportsérüléseket. A sorozatos stressz és a "versenyláz" megnöveli a sportsérülések kockázatát. Nem ismeretes azonban olyan tipikus személyiségtípus, mely szerint a sportoló pszichikailag hajlamos a sérülésre. Néhány közlemény azonban rámutatott arra, hogy a sérült sportolók sokszor nem voltak eléggé elővigyázatosak, vagy túlságosan kalandvágyók. Összességében úgy tűnik, hogy a teljesítőképesség mentális aspektusait az elmúlt időben eléggé figyelmen kívül hagyták.
A sérülésekhez vezető külső kockázati tényezők közül az első számú veszélyt a korábbi sérülések és a nem megfelelő rehabilitáció jelenti. Az újból megsérült játékosok 59 százaléka nem épült fel teljesen valamely előző sérüléséből. A sérült játékosok 42 százalékánál már korábban előfordult ugyanolyan típusú sérülés; döntően izomrándulás és szalagrándulás ugyanazon a helyen. A bokaficam is gyakoribb az olyan játékosoknál, akiknek már volt hasonló sérülésük. A már előzőleg bokaficamot szenvedett sportoló 2,3-szeres eséllyel "pályázhat" újabb hasonló sérülésre.
A komolyabb, nem összeütközésből származó térdficamot elszenvedő játékosok korábban rendszerint már átestek olyan sérülésen, amely ízületi bizonytalansággal járt. Különböző szerzők összességében a sérülések 17 százálékát tulajdonítják a korábbi sérüléseket követő, nem megfelelő rehabilitációnak. A sorozatos sérülések elemzése szerint az apróbb sérüléseket gyakrn követte komoly sérülés. A közepesen súlyos vagy súlyos sérülések egyharmada valamely könnyű sérülést követő két hónapon belül történt.

A védőknél nagy a veszély
Bár a különböző készségszintekkel, illetve a játékosok pozíciójával összefüggésbe hozott sérülésekre vonatkozó tanulmányok ellentmondásos eredményeket mutattak: a védő játékósoknál nagyobb a sérülés kockázata, mint más játékosnál! Azoknál a csapatoknál, akiknél az edzés időszaka a hosszabb, jelentősen kevesebb sérülést jegyeznek fel. Az átlagosnál nagyobb számú edzési időszakot maguk mögött tudó csapatok szintén kevesebb sérülést szenvednek. A magas mérkőzésre felkészítő edzésarány előnyösnek tűnik: 128 sérülés közül három tulajdonítható az edzés hiányának.
A sípcsontvédő viselésének mellőzése ugyancsak jelentősen megnöveli a lábszársérülések előfordulásának veszélyét. Két tanulmány szerint minden traumás lábsérülés olyan játékosoknál fordult elő, akik nem viseltek, vagy nem megfelelő. sípcsontvédőt viseltek. Ugyanez igaz a bokafáslira. Jelentős különbség mutatkozott azon játékosok bokaficamos sérülésében, akik viseltek ilyet, azokkal összehasonlítva, akik nem használták. Komolyabb bokasérülés után legalább hat hónapig ajánlott megfelelő bokarögzítő viselése, hogy megelőzzék az ismételt bokasérülést.
A cipő és a talaj érintkezése fontos szempont a labdarúgásban. A traumás sérülések, mint például a térdficaínok, általában a térd csavarodásából keletkeznek, ami akkor következik be, mikor a láb a stoplis cipőben letapad a taJajra. A túlterheléses sérülések kétharmadát a rossz minőségű sportcipőnek tulajdonították.

Egyéb kockázatok
A feljegyzett sérülések 24 százaléka az elégtelen pályaviszonyoknak tudható be. Sok sérülést okozhat az egyenetlen felszín és más tényezők, mint például a rossz minőségű cipő, az izom merevsége, az ízületek lazasága vagy a nem megfelelő rehabilitáció kombinált hatása. Az edzéseken és mérkőzéseken jelentősen több sérülés következett be műgyepen, mint füves pályán vagy kavicson.
A sérülés leggyakoribb kiváltója a másik játékossal való direkt ütközés. A traumás sérülések 44-74 százalékát ez okozza. Á térd elülső keresztszalag-sérüléseinek 46 százaléka szerelés közben jön léte. A rándulásokat is főként ez okozza. A játékosok 80 százaléka szerelés közben szenvedi el első bokaficamát. Az összes térdsérülés több mint felét is "rosszul sikerült" szerelés okozza.
A játékosok állítása szerint is a sérülések 25-33 százalékát a szabálytalansáltok okozzák. A játékvezetők megállapítása szerint a traumás sérülések 23-28 százaléka a szabályok megszegésének következménye.

Összességében megállapítható, hogy a labdarúgók sérüléseinek megelőzése szempontjából nagyon fontos az alkalmassági és szűrővizsgálatok ídőben való elvégzése, a megfelelő edzésmódszerek alkalmazása, a védőfelszerelések viselése, a szabályok betartása és sérülés esetén a megfelelő ideig végzett rehabilitáció. Sérülések után csak a tökéletesen meggyógyult labdarúgót engedjük a pályára.

Dr. Berkes István
Országos Sportegészségügyi Intézet főigazgatója